A villa vagányát elvarázsolta a Dráva-modell.
Korábbi bejegyzéseinkből már kiderült, hogy Simor Olivér egyrészt szeret horgászni (Milyen illatúak a villalakók?), másrészt ahol tud, segít (Olivér a jó ügy mellé állt).

A villa vagánya most összekötötte a kettőt.

Történt ugyanis, hogy Barcs nevű településen, Endrődi Károly elkészítette a Dráva kicsinyített mását, melynek hírére Olivér is érdeklődést mutatott. Le is utazott Barcsra, hogy személyesen találkozzon az alkotóval, és hogy saját szemével lássa a művet.

Endrődi Károly elmondása szerint a települést, a tájat és a Duna-Dráva Nemzeti Parkot szeretné alkotásával népszerűsíteni. Nagyon örül annak, hogy egy ilyen ismert ember, mint VV Olivér is az ügy mellé állt, így biztosan több érdeklődőt fog majd vonzani a kreáció és maga a környék is.

A Dráva kicsinyített másában egyébként szerencsét jelképező KOI pontyok úszkálnak, az átívelő hídon interaktív bemutatót tekinthet meg az érdeklődő, a híd felett pedig egy turisztikai webkamera is beüzemelésre került, hogy azok is megcsodálhassák az alkotást, akiknek nincs lehetőségük leutazni Barcsra.

A villa vagányát magával ragadta a modell élethű mivolta és kidolgozottsága, meglepettségét pedig csak fokozta, hogy az este folyamán nemrégiben betöltött 33. születésnapjáról is megemlékeztek a házigazdák egy gyönyörű, teknősöket ábrázoló tortával.

Olivér pedig szívből ajánlja mindenkinek, hogy látogassanak el Barcsra, tekintsék meg a Dráva kicsinyített modelljét és nézzenek körül a környéken is, hiszen kicsinek és nagynak egyaránt szemet gyönyörködtető látványban lehet része.

A videó az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthető meg.

Címkék:,


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...