VV Eszter és anyukája
Esztert anyukája vigasztalta

A Való Világ 5 nyolcadik Párbajának vesztese, re rájár a rúd mostanság. Nem elég, hogy a boksz gála alkalmával vereséget szenvedett a villa Érzékeny lelkű nőjétől, most ugyanannak a villalakónak köszönheti, hogy el kell hagyni a villát (egy kicsit azért magának is, hiszen ő volt az aki kihívta Verát ra).

De nem ez az egyetlen dolog, ami miatt főhet a villa ügyvédnőjének a feje. Villabeli viselkedésére már az Ügyvédi Kamara is felfigyelt, és akár még komoly szankciókra is számíthat.

Dadi Eszter mérhetetlenül csalódott, amiért el kellett hagyni a villát. A Kiszavazóshow előtt még mindkét Párbajozó családtagjai bizakodóak voltak. Eszter anyukája, Sidló Ágnes szerint a lánya által képviselt belső értékeknek mindenképpen elégnek kell lenniük ahhoz, hogy a nézők lássák, sokkal érdemesebb a villalétre mint ellenfele. Vera nővére, Zsuzsa szerint viszont az Érzékeny lány sokkal színesebb egyéniség, mindig zajlik körülötte az élet, emiatt kell őt visszaszavazni.

Végül nyerte a Kiszavazóshow-t, csupán 2% különbséggel.

Eszter ezután a BeleValó Világ műsorában Anikónak és Bécinek mesélt arról, hogy még mindig szerelmes volt barátjába, és nagyon örül neki, hogy ő még mindig vár rá.

Az RTL Klub irodaházában járkálva, a VV5 műsoráról szóló újságcikkeket böngészve tudta meg, hogy az Ügyvédi Kamara vizsgálódik miatta. Elmondása szerint ő mindent megtett azért, hogy még a beköltözés előtt rendbe tegye ezen ügyeket, de áll elébe a vizsgálatnak, hiszen mint mondja, semmi olyat nem tett, amit szégyellnie kellene, vagy ami miatt kirúghatnák.

Vera felnőttfilmben való szerepléséről is itt értesült, és így reagált:
- "Innentől kezdve főleg nem érdekel, hogy Vera mit gondol rólam, vagy másokról. Ne prédikáljon nekem olyan ember az erkölcsről, aki maga is ilyen filmben, vagy filmekben szerepelt."

A Dadi Eszterrel készült videóért kattints a lenti képre.

nyilatkozat
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...