VV5 Kinga üt
Ismét a fal "húzta a rövidebbet"
Vasárnap, a kilencedik Párbajon összemérte erejét, és a közönség előtti népszerűség a VV5 villa két szőkesége, összecsapott a Szenvedélyes nő, és a Cselszövő, melyben utóbbi maradt alul, nem kevés százalékkal. már odabent sem nagyon tudta féken tartani dühkitöréseit, de amit a után láttunk tőle, az legvadabb elképzeléseinket is felülmúlta.

A Kiszavazóshow végig parázs hangulatban telt. De nem csak a két Párbajozó között volt érezhető a feszültség, hanem a nézőtéren is. És hogy mennyire megosztó volt az utóbbi Párbaj, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Való Világ 5 előtti széria lakói, Ildikó, Szandika, Olivér és Gombi sem tudtak dűlőre jutni azzal kapcsolatban, hogy vajon kinek kellene visszajutnia a villába. 2-2 ember mondta ugyanis és Kinga nevét egyaránt, miután az utolsó villában töltött óráik leteltével elhagyták a korábbi otthonuknak is számító luxusbörtön falait.

A közönség soraiban hasonló megosztottságot tapasztalhattunk.

Kinga szülei meg voltak győződve róla, hogy lányuk sokkalta érdekesebb a Szenvedélyes nőnél, hiszen minden egyes bejátszás, amit a Kiszavazóshow előtt bemutattak, csak és kizárólag Kingáról, Attiláról és Csabáról szólt, bizonyítva ezzel azt, hogy a lányuk körül igenes zajlik az élet.

Hölcz Edit, Seherezádé édesanyja - aki kék műhajjal vett részt a Párbajon - szerint lányáért hihetetlenül nagy erőfeszítéseket tettek, gyakorlatilag az összes létező módon felhívták a rajongók figyelmét arra, hogy szavazzák vissza Claudio ex-barátnőjét. Ennek megfelelően Ditti sokkal magabiztosabban nyilatkozott, mint Kinga szülei, ő ugyanis biztos volt lánya győzelmében.

Végül a Párbaj Seherezádé győzelmével zárult, amit Kinga rendkívül nehezen emésztett meg. Gyakorlatilag hasonló dühkitörést produkált, mint az elvesztett bokszmérkőzése után, és még hosszú percekig zokogott az öltözőjében.

A Való Világ 5 kísérőműsorának kezdésére már kissé lehiggadt, de mint mondja, ha belegondol abba, hogy nem térhet vissza a VV5 villájába, sírógörcsöt kap.

Elmondása szerint semmit nem bánt meg azon dolgok közül, amit bent tett, és leginkább arra kíváncsi, hogy Attila miket mondhatott a háta mögött, ugyanis ez volt számára a legnagyobb kétely a több mint 5 hónapos villalét alatt.

A Fókusz riportja a következő címen érhető el: rtlklub.hu/musorok/fokusz/videok/158431
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...