VV Gergő aláír
Gergő és két rajongója
- akit a Való Világ 5 hatodik Párbaján utasított a háta mögé - nem titkolt szándékkal költözött be a villába. Ahogy arról már korábban is beszámoltunk - és ahogyan az Alfahímek beszavazóshow-ban is elmondta - azért ment be a luxusbörtönbe, hogy bebizonyítsa, annak ellenére, hogy börtönviselt, igenis képes normális életet élni, és már régóta jó útra tért. A Fókusz elkísérte az első VV5 villán kívül töltött napjára, és arról faggatta, vajon elérte e a célját a bent töltött több mint 100 nap alatt.


Gergő még nem szokta meg teljesen a "szabadság ízét", és az embereknek is szokniuk kell még azt, hogy ő már nincs a villában. Sétája során viszont egyre-másra fordulnak meg utána a rajongók, és halkan suttogják, hogy "Te, ez nem a VV Gergő?"

A villa Alfahímje szinte éhezik az információra. Odabent ugyanis semmi hírt nem kaphatott a külvilágról, így most szembesül azokkal a kritikákkal is, amelyekkel őt a VV5 villabeli élete során illették. Sokan felrótták neki az agresszivitást. Példának lehetne hozni itt a kisollós balhét, melynek másik szereplője a villa Összeférhetetlen manipulátora, volt. Ahogy azt Gergő anyukája korábban a Fókuszban is elmondta, fiának nagyon erős az igazságérzete, és bár nem megy bele egykönnyen vitákba, de ha kell, akkor elég karakán módon kiáll az igazáért, amit néha agresszivitásnak vélnek, de valójában nem az. Testvére, Regina szerint is sokkal higgadtabban kellene kezelnie a hasonló szituációkat. (Dukai Regina - Gergő szakítani fog Seherezádéval)

Bár a játékot nem így képzelte el - nyilván szerette volna ő is megnyerni, mint minden más villalakó -, azért nem bánkódik. Hiszen családja és barátai most is, mint mindig, mellette állnak, és segítenek neki ahol csak tudnak.

Csillával a kapcsolatát úgy néz ki, hogy sikerült rendbe tennie, és a munka terén sem panaszkodhat. Egy nehéz kört viszont még le kell futni, méghozzá anyukájával, aki bár korábban azt nyilatkozta, hogy szimpatikus neki Gergő, az utóbbi időben már más véleményen van, és bőven lesz mit megbeszélnie a villa Alfahímjével.

Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...