Dadi Eszter Való Világ 5 doki
Eszter Doki kategóriában indul.
Ma újabb jelentkezőt mutatunk be nektek, ő pedig nem más, mint a Doki kategóriában induló Dadi Eszter.

Eszter 29 éves, praktizáló ügyvéd. Elmondása szerint a tanulás, diplomaszerzés, nyelvvizsga stb. miatt nem tudta kiélni magát, így hát 29 évesen jött el az ideje, hogy egy kicsit lázadjon.

A VV5-be azért jelentkezett, mert egyrészt ez remek reklámlehetőség, másrészt a nyeremény is motiválja, harmadrészt pedig szeretne bepasizni.

Természetesen tisztában van azzal is, hogy egy ilyen műsor negatív kihatással is lehet rá nézve, főleg, hogy a szakmája egy bizonyos erkölcsi és emberi tartást igényel, de mint mondja, csak azért mert valaki bekerül egy ilyen műsorba, nem muszáj kivetkőznie magából. Emellett pedig a szakmai tudását nem kérdőjelezheti meg senki.

Ha bekerül a villába, akkor az éppen folyó ügyeit kollégái veszik át, a kamarai tagságát szüneteltetni fogja, pénz- és egyéb ügyeit pedig édesanyja fogja intézni.

Habár pornózni nem pornózott, azért az ő élete is rejteget titkokat, amiket a előtt levélben közölni is fog édesanyjával. Bekerülése után pedig biztos benne, hogy az újságok is cikkezni fognak róla.

Hogy milyen titkokat rejteget Eszter és kik azok akikkel egy beszavazóshow-ban fog szerepelni, azt még nem tudjuk, de hetek kérdése, és mindenre fény derül.

A Dadi Eszterrel készült teljes riportot, és további képeket a Nők Lapja Café oldalán találjátok.

További jelentkezőkről pedig a következő bejegyzésekben olvashattok:



AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...