VV Attila és Gergő
Egy kisolló vágta el a kettőjük barátságát
A tegnapi összefoglalóban láthattuk a Való Világ 5 eddigi legkomolyabb vitáját, melynek alapjául egy kisolló szolgált.

Gergőnek nem tetszett ugyanis, hogy valaki a kisollóját az asztalon hagyta, nem vitte vissza a helyére, és amikor rákérdezett, hogy ki volt az, akkor senki nem vállalta magára.

A villán belül két ember tudta, hogy ki hozta ki az ollót. Az egyik , hiszen ő volt a "tettes". A másik pedig , aki látta, amint Attila használja az ollót.

Attila megkérte Crist, hogy ne mondja el senkinek, de "áldásos" tevékenységének hála, Cristofel nem sokkal ezután mindenki előtt elárulta, hogy Attila volt.

Ezen kapott össze a két jó barát, amibe a többiek közül is sokan csatlakoztak, élükön és .

Attila nehezményezte, hogy Gergő ordenáré módon beszélt a többiekkel. Szerinte az, hogy elvették az ollóját és nem tették a helyére, még nem jogosítja fel arra, hogy így beszéljen a villatársaival.

Gergő ezzel szemben azt sérelmezte, hogy amikor Attila látta, hogy az ő agya elborul, akkor poén ide, poén oda, de be kellett volna ismernie, hogy ő volt.

A végén már csak hab volt a tortán, amikor Péter - akinek az egész eseménysorozat rendkívül tetszett -, megszólalt, és elmondta, hogy Attilának kellene bocsánatot kérnie a 12 másik lakótól.

Vajon ki volt a hibás? Egyáltalán lehet igazságot tenni ilyen helyzetben? És Neked mi a véleményed?

KI VOLT A HIBÁS A KISOLLÓS BALHÉBAN?
ATTILA, aki nem vallotta be, amikor már eldurvultak az események? Vagy GERGŐ, 
aki ok nélkül ordibált a villalakókkal? Esetleg mindkettőjük hibás?

SZAVAZZ TE IS LIKE-KAL! 

Attila


Gergő




Mindketten



Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...