VV5 szembesítés
Szembesítették a lakókat egykori kijelentéseikkel
Egy-egy alkalmával az egyes kategóriák jelöltjeinek mindössze fél órájuk van arra, hogy meggyőzzék a nézőket, hogy ők azok az emberek, akiknek a VV5 villában van a helyük. Természetesnek vehetnénk, hogy ilyenkor fűt-fát ígérnek, de vajon kik azok, akik teljesen más arcukat mutatták a saját Beszavazóshow-jukon, mint odabent a villában, és kik azok, akik a legkevésbé adtak okot a csalódásra?

, aki az Alekosz exei kategóriában indult, már jóval a műsor indulása előtt kijelentette, hogy ő egyáltalán nem pasizni megy megy, és nem is valószínű, hogy bárkivel is össze fog jönni. Aztán jött , és az ez utáni történetet mindenki ismeri. Cris és Veronika azóta is együtt vannak, sőt, már a házasságot tervezik.

A szerelmespár szerint csupán három olyan ember van / volt a villában, akik ugyanazt az arcukat mutatják / mutatták, amit a Beszavazóshow idején is. Ez a három Való Világ 5 villalakó: , , és . Akik pedig miután bementek a luxusbörtönbe és rögtön 180 fokos fordulatot vettek azok: , Annamária és Dya.

azért került említésre, mert ígéretével ellentétben, egyetlen pasit sem csavart az ujja köré. gyakorlatilag pár óra alatt "levedlette" a Kör című filmből látott grimaszait. Fecót pedig nem kell ecsetelnünk, elég ha végiggondoljuk VV5 villabeli ténykedését, és megnézzük a következő GIF képet, amit még a Dumagépek Beszavazóshow után készítettünk: Fecó GIF.

A villalakókat szembesítették is egykori ígéreteikkel, melyet a lenti képre kattintva meg is tekinthetsz.

Attila
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...