Jobb neki a szüleinél.
32 évesen még mindig a szüleinél lakik. Nem is csinált ebből sosem titkot, a villába költözésekor is elmondta, hogy a szülei lakásában van egy helyiség - ami korábban kocsmaként funkcionált -, ez az ő rezidenciája.

Ami viszont furcsa, hogy annak ellenére, hogy már rég megkapta a nyereménylakást (Alekosz költözés előtt), még mindig nem vette igazán birtokba, sőt, egyáltalán be sem költözött.

Alekoszt a Blikk című napilap kérdezte az esetről, és így vélekedett:
-"Jól érzem magamat Érden a családi házban, és egyelőre nem is akarok elköltözni innen. Nem szeretek egyedül lenni. Itt van az egész családom, igazi többgenerációs házban élünk. Az anyukám és a nagymamám mindennap főz, hétvégén pedig mindig nagy családi ebéd van. Nem akarok még kiszakadni innen."

Szülei egyrészt örülnek neki, hogy a fiuk még mindig mellettük van, de persze ők sem mondanának ellent annak, ha a VV4 győztese végre elhagyná a családi fészket és a saját lábára állna.

Ennek anyagi okai nem igazán lehetnek, hiszen Alek jól keres és minden hónapban 1 millió forintot kap az RTL Klubtól a Való Világ 4-ben aratott győzelméért. Lakást és autót sem kell vennie, hiszen ezek is a nyeremény részét képezték.

Mi lehet tehát az oka annak, hogy 32 évesen még mindig a szüleinél lakik?

Talán a spórolás? Alekról tudjuk, hogy élére rakja a forintot, és talán úgy gondolja, hogy olcsóbban jön ki, ha nem tart fent egy saját lakást.

Vagy esetleg félelem? Fél attól, hogy megváltozik az élete, ha saját lakása lesz és nem számíthat majd csak magára?

A villában is megfigyelhettük, hogy mennyire rosszul viselte, ha kimozdították őt a megszokott ütemtervéből. Például amikor ellátogattak egy óvodába, akkor azt mondta, hogy "nem örül neki, hogy megbolygatták a napirendjét".

Hogy pontosan mi állhat a háttérben, azt nem tudni. Mindenesetre furcsa, hogy bár minden álma egy saját lakás volt, biztos anyagi háttérrel, most hogy megkapta, mégsem tud kellőképpen élni a lehetőséggel.
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...