Igaztalan vádak miatt kell magyarázkodnia.
t rengeteg vád érte az elmúlt hetekben, több mindent felróttak neki, és több olyan barát is ellene fordult, akivel korábban nagyon jó viszonyt ápolt.

Mint mondja, rendkívüli módon elfoglalt. Szeretne minél több emberrel találkozni azok közül, akik bíztak benne, szavaztak- és számítottak rá. Éppen ezért közönségtalálkozókra jár, naponta több ilyen összejövetelen is megfordul, és egyre kínosabb számára az, hogy olyan dolgok miatt kell magyarázkodni, amik nem fedik a valóságot.

Az utóbbi időben ugyanis megsokszorozódtak azok a kérdések az ilyen találkozókon, melyek alaptalan pletykákat boncolgatnak.

Éppen ezért - ahogy erről már a valovilag5.com is beszámolt (Alekosz nagygyűlést szervez) - havonta egyszer nagyszabású közönségtalálkozót fog összehívni, melyen elmeséli majd a "híveinek", hogy az aktuális hónapban melyek voltak az igazságot és melyek a hazugságot tartalmazó cikkek.

Lévén, hogy még nem volt ilyen nagygyűlés, a magyarázkodást a TV-ben kezdi.

Állítja: azért lakik a szüleinél, mert ott érzi jól magát. Nem az anyukája szoknyája alatt bujkál, nem igaz az a vád, amivel egy újság illette, miszerint "Mutter Hotel" szindrómás lenne.

Évával való kapcsolatát pedig eképpen jellemzi:
-"Éva nagyon megbántott, és elég okom lenne arra, hogy haragudjak. De én ezt mégsem teszem, ugyanis kettőnk között a villában olyan kapcsolat alakult ki, ami miatt képtelen vagyok rá haragudni!"


Címkék:,


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...