VV Jerzy
A beszólogatás majdnem tettlegességig fajult.
A villából kijőve a villalakók megtapasztalhatták, hogy micsoda felhajtás van körülöttük. Még azokat az egykori lakókat is megállítják az utcán, akik egyébként nem voltak annyira karakteres egyéniségek, mint társaik. A közönséggel való találkozás az esetek nagyrészében pozitívan végződik mind a lakók, mind pedig a rajongók számára, de nincs ez mindig így.

Jerzynek is meg kellett tapasztalnia, hogy bizony vannak emberek, akik meglehetősen negatívan viszonyulnak hozzá, és ennek hangot is adnak.

Történt ugyanis, hogy a villa szépfiúja egy barátjával próbált bejutni egy szórakozóhelyre, de mivel az tele volt, így kénytelenek voltak kint várakozni. A barátja valamiért elugrott, ő közben két lánnyal beszélgetett. Ekkor verődött oda hozzá egy meglehetősen erős testfelépítésű figura, aki rendkívül provokatív kérdéseket tett fel Jerzynek. Többek között azt feszegette, hogy milyen volt Gigi az ágyban.

A kérdések feltevésével még nem lett volna gond, mert Jerzy egyszerűen elhárítja, mondván: "erre nem kívánok válaszolni", viszont a stílus, amelyben feltették őket, rendkívül alpári volt.

Jerzy néhány percig nyugodtan tűrte az egészet, aztán nála is elszakadt a cérna. Visszaszólt a kérdezőnek, aminek a vége lökdösődés lett, majd egy kés is előkerült.

Csak a biztonságiak gyors beavatkozásának köszönhető, hogy nem történt komolyabb tragédia a szórakozóhelyen. Meglátva ugyanis a dulakodást, odarohantak, erre a támadók fogták magukat és elszaladtak.

Szerencsére ezek az esetek ritkák. Jerzy elmondása szerint szinte csak szeretetet kap, amit igyekszik viszonozni, és nagyon hálás is a közönségnek érte. Bár ez az eset kicsit felzaklatta, és nem is jött túl jókor, hiszen most van túl egy szakításon Alexa Diamond-dal.

Mégis, ez az ügy is jól példázza, hogy a villalakók élete nem fenékig tejfel, és bár kívülről csak a csillogás látszik, nekik mégis olyan gondokkal és problémákkal kell szembesülniük a mindennapi élet során, amire még csak nem is gondolnánk.

A Jerzyvel készült interjút az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.

Címkék:,


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...