Alexa Diamond
Alexa Diamond teljesen maga alatt van.
Bár korábban úgy tűnt, hogy Jerzy és Alexa Diamond szerelme megingathatatlan, majd 3 héttel az összeköltözésük után máris szakítottak.

Már a Veronikával közös rúdtánc órán lehetett sejteni, hogy Jerzy nincs együtt korábbi szerelmével, és ez mára be is bizonyosodott.

Molnár Alexandrát annyira megviselték a történtek, hogy jobbnak látta egy időre elvonulni a világ elől, és pszichiáter segítségét kérni.

Jerzy és Alexa nem most ismerték meg egymást, de a kettejük közötti kapcsolat csak az utóbbi időben mélyült el. Alexandra a Müller Attilával történt viharos szakítást épphogy kiheverte, úgy lépett be életébe a következő nagy szerelem a villa szépfiújának személyében.

Kezdetben - ahogy a fenti linken található videóban is elhangzik -, rendkívül jól megértették egymást. Egy hullámhosszon voltak, érezték egymás rezdülését. De néhány hét elég volt ahhoz, hogy rájöjjenek, ez még sincs így.

Alexának fáj, hogy bár ő mindent megtett a kapcsolat érdekében és teljes szívéből szerette Jerzyt, ő ezt nem kapta vissza. Ráadásul a szakítás szinte egyik pillanatról a másikra történt, mely szintén érthetetlen azok után, hogy előtte minden apróságot meg tudtak beszélni.

Mivel nem szeretett volna a drogokba és alkoholba menekülni, ezért úgy döntött, hogy szakemberekre bízza magát és csoportterápiás kezeléseken fog részt venni.

Jerzy a történtekhez annyit fűz hozzá, hogy hiba volt ilyen gyorsan belemenni ebbe a kapcsolatba. Túl gyorsan költöztek- és feküdtek össze, és túl gyorsan csaptak hírt az egésznek. Jobb lett volna lassabb tempót választani, ha így tesznek, talán még most is együtt lennének.

Alexa Diamond elmondása szerint nem haragszik sem Jerzyre, sem pedig a férfiakra, de az biztos, hogy ezek után sokkal óvatosabb és bizalmatlanabb lesz.

A videókat az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.
A Fókusz riportja:


Interjú Alexa Diamond-dal:



AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...