VV Annamára VV Gergő
Nem szeretem, ha laposan nézel...
A Való Világ 5 harmadik napján különös módját választotta a beilleszkedésnek. Úgymond "egy ágyban az ellenséggel" alapon kijelentette, hogy ő márpedig mellett fog aludni.

Gergő elsőre nem tudta mire vélni a hirtelen felajánlkozást, de végül 2 dologra tudott gondolni. Az egyik, hogy Annamária ezzel is idegesíteni akarja, a másik pedig, hogy már csak azért is megmutassa, hogy bírja a konfliktusokat ("belelépjen" a konfliktusba)

VV Seherezádé
csendesen szemlélődött
A többieknek természetesen nagyon tetszett a VV5 villa legújabb párosítása, bár ők sem igazán értették, hogy mi a célja ezzel Annamáriának. Gergő mindenesetre megjegyezte, hogy kísértésbe nem fog esni. VV Seherezádé pedig eseménydús éjszakát kívánt az újdonsült "párnak".

Mindeközben és a kertben vitatták meg azt, hogy vajon a különböző "férfiúi szükségleteket" Attila hogyan fogja megoldani. Az összeférhetetlen srác nem sokat gondolkodott a válaszon, azt mondta, hogy majd Kingával megoldják baráti alapon.

VV Gergő
Mellettem feküdt Mrs. Manson
A Való Világ 5 lakói reggel egy Marilyn Manson számra ébredtek, aminek Gergő nagyon örült, annak már kevésbé, hogy arra kellett felkelnie, hogy ott fekszik mellette Mrs. Manson.

Mivel minden villalakónak ki kell vennie a részét a villa takarításából, ezért Annamáriának is kiosztották a fürdőszobát. A lány egyáltalán nem ellenkezett, de voltak olyanok, akik még ezután sem tudtak vele megbékélni.

Élükön járt Attila, akit rettentően zavar, hogy bármerre is jár, és bármelyik irányba is tér ki, Annamária maximum két centiméterre tud csak tőle elmenni.

A harmadik napon megtörtént a VV5 első büntetése is.

Emlékezhetünk rá, hogy a Furák beszavazóshow-ján Seherezádé nem viselte a mikroportot, ezért ideiglenesen kénytelen volt a mellette ülő mikroportját használni. már akkor bejelentette, hogy ezért biztosan büntetést fog kapni, a büntetés pedig meg is érkezett két hatalmas nyuszifül formájában, melyet Seherezádénak órákon keresztük viselnie kellett.

VV Seherezádé
Seherezádé és a nyuszifülek
A nap további részében Randishow-t játszottak a Való Világ 5 játékosai, melynek lényege az volt, hogy először a lányok tesznek fel kérdéseket a fiúknak, majd a válaszok alapján egy fiú lesz a nyertes, és ő hasonló kérdések feltevésével eldönti, hogy kit választ a lányok közül.

Az már a játék elején kiderült, hogy nak esze ágában sincs randira menni. Ő a lányokat egyébként is a "varázsbotjával" varázsolná el, és első randira egy romantikus favágásra vinné a kiszemelt hölgyet.

A Randishow férfi győztese Attila lett, aki bár nem válaszolt mindig őszintén, a lányok mégis úgy gondolták, hogy ő érdemli meg a lehetőséget. Attila végül - nagy meglepetésre... - Kingát választotta, így ketten mehettek randizni.

A randevú felemásra sikeredett. Attila nagyon készült, nagyon szeretett volna bevágódni, míg Kinga a háta közepére se kívánta a magányos sráccal történő vacsorát. Ez pedig az egész randira rányomta bélyegét, hiszen míg Attila folyton kérdezgetett és beszélt, addig Kinga alig várta, hogy vége legyen.

VV Veronika
VV Veronika erotikus tánca
Az estét egy, a koleszbulik hangulatát idéző partival zárták.

Attila itt sem nagyon bírt magával, legújabban Veronikát szúrta ki, akitől még egy félig-meddig erotikus táncot is kapott. Ezt persze Seherezádé sem hagyhatta szó nélkül, és a korábban nagy ellenségnek számító Annamáriával osztotta meg, hogy "jobb lenne, ha ez a madár nem mászna rá mindenkire".

Az estét egy felelsz vagy mersz játék zárta, ahol kiderült, hogy mit művelt Gergő és Annamária az éjszaka. Láthattuk Kingát melltartóra vetkőzni. Valamint megtudhattuk azt is, hogy Gergő bár nem örült a börtönbüntetésének, de az ítéletet reálisnak tartotta.

A 3. nap videóit a következő linkre kattintva tekintheted meg: VV5 - 3. napi videók


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...