VV Cristofel és Péter
Péter próbálta lecsillapítani a tomboló Cristofelt
Tegnap megtörtént a VV5 első Kihívása, melyen ra hívta t. Ezen lépése Csabának a társaság nagy részét meglepte. Természetesen a legjobban Cristofel lepődött meg, hiszen akarva-akaratlanul, de felvetődik az emberben a kérdés, hogy "Mi van ha én maradok kint?".

Cris elmondása szerint az a legfájóbb, hogy pont ő volt az, aki védte Csabát, így különösen nem érti, hogy vajon miért őt kellett kihívnia.

Miért nem hívta Attilát, hiszen vele volt a legtöbb konfliktusa. Vagy miért nem hívta ki t, akiről még Csaba is elmondta a Kihívás előtt a riportszobában, hogy ő az a személy, aki a leginkább megváltozott a Kiválasztás óta, és ő az, aki a legjobban keresi a társaságát, holott ez eddig nem volt rá jellemző.

Akik látták a Kihívást, és hallották Csabának ezt a mondatát, azok szinte biztosra vették - köztük mi is -, hogy Shadit fogja kihívni. A csendes srác azonban másként döntött.

Ez olyannyira felháborította Cristofelt, hogy a Kihívás után a kertben ordítozni és dobálózni kezdett, és csak és tudta lecsillapítani, mondván: "Ha így viselkedsz, akkor el fogod veszíteni a Való Világ 5 első párbaját, de ha magadat adod, akkor megnyered!".

Cristofel kiborulását az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.

Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...