VV Kinga szülei
Kinga szülei szerint Attila esélytelen lányuknál
A Fókusz stábja meglátogatja a Való Világ 5 villalakóinak családtagjait és barátait, hogy megnézzék, kiért hogyan izgulnak az otthon maradottak. Elsőként szülein volt a sor.

Kinga édesanyja elmondja, hogy azért szeretne megszabadulni Csabától, mert azt hiszi, hogy így több esélye lesz a lányánál, de ez nagy tévedés. Ha kiesne, Attila még akkor is hiába próbálkozna. Apukája hozzáteszi, hogy "Attilának esetleg Zizi malacnál lenne esélye, de a lányoknál nem!".

Kutai Ildikó szerint Attila azzal taszítja el lányát a leginkább magától, hogy túlságosan is irányítani akarja a makacs lányt. Holott Kinga meglehetősen önfejű, és kifejezetten rühelli, ha az orránál fogva akarják vezetni, és meg akarják neki mondani, hogy mit csinálhat, és mit nem.

Szüleitől megtudhatjuk, hogy Kinga kitűnő tanuló volt általános- és középiskolában egyaránt. Csupán fél éve van hátra a Közgazdasági Főiskolán, utána pedig gyógypedagógia szakra szeretne járni, mivel nagyon szereti a gyerekeket, és így próbálna segíteni rajtuk.

Apukája szerint bár Attila rafinált, lányánál nem sokra megy a hasonló fondorlatokkal, mert egyrészt átlát rajta, másrészt az a televízió képernyőjén keresztül is átjön, hogy VV Csaba szimpatikus Kingának, ezért is nagy kérdés, hogy vajon a Cselszövő lány kire is fogja tenni a jelét vasárnap. Ma lesz ugyanis a Való Világ 5 első kiválasztása.

Este tehát kiderül, bejött e Attila taktikája, és vajon a villalakók többsége kit fog kiküldeni ozni.

A VV Kinga szüleivel készült interjút az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.

Címkék:,


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...