Az úriember főzés közben is az marad.
életében először látogatott el egy fesztiválra, de hozta szokásos formáját.


Ha azt mondom, hogy EFOTT, akkor mindenki fürdőruhás lányokra és fiúkra gondol. Ez általában így is van, de nem a VV4 győztese esetén.

A "villa bikája" most járt először hasonló fesztiválon és el is mondja, hogy miért jött ingben és nyakkendőben. Mivel neki nyilatkoznia is kell és találkozni a rajongókkal, ezért nem teheti meg, hogy rögtön fürdőruhát öltsön magára, de mint említette, mindennek eljön az ideje.

Még sajnos nem volt lehetősége szétnézni, megcsodálni a fesztiválozó lányokat, de amint a kötelességeinek eleget tett, úgy erre fog koncentrálni. Ezt nyugodtan meg is teheti, mert mint megtudhatjuk: szabad ember. Szakított barátnőjével.

A rendezvényen főzőtudományát is próbára tették, azonban mint elmondta, az ételek elfogyasztásához jobban ért, mint a készítésükhöz, bár egy sima pörkölt azért nem fogna ki rajta.

Főzés közben még arra is maradt ideje, hogy a vele együtt főző lányt vizsgáztassa, kolbász-szeletelés témakörében.



forrás: blikk

AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...