Kihasználta játékostársait.
az elmúlt hetekben szinte elérhetetlen volt. Alig vállalt fellépést, barátaival sem nagyon tartotta a kapcsolatot, sőt, még a családra sem szánt kellő időt.

Mindez persze nem véletlen, hiszen az elmúlt időszakban a Való Világ győztese könyvet írt a bent eltöltött időről.

Alekosz a Bors című napilapnak elmesélte, hogy nemrégiben végignézett minden összefoglalót, hogy még inkább felelevenedjenek benne az emlékek, és még részletesebben meg tudja írni készülő könyvét.

Mint mondja, a könyv teljes titokban készült. Alekosz még a családjának sem mesélt róla. Nagyon nehéz volt ez a számára, ugyanis nem egy összedobott szerzeményt szeretett volna készíteni, hanem egy tartalmas olvasmányt. Ehhez viszont időre volt szüksége, így a fellépéseit és barátait hanyagolnia kellett.

A készülő könyvből - több kulisszatitok mellett - az is ki fog derülni, hogy Alekosz már a 2. héten tudta, hogy nem lesz olyan kemény harc, mint gondolta, és a győzelem könnyebb lesz, mint amire számított. Sőt! Arra is fényt derít majd, hogy mely villalakókat használta fel győzelme érdekében, ugyanis azt is bevallotta, hogy ilyen is történt.

A könyv hamarosan a könyvesboltok polcaira kerül, kezdetben csak 10.000 példányban, de ha nagyobb lesz az érdeklődés, akkor természetesen újranyomtatják.

Alekosz egykori lakótársairól sem feledkezett meg, nekik mindannyiuknak exkluzív példányokat fog készíttetni és reméli, hogy örömmel fogadják majd.

Az persze kérdéses, hogy vajon azok, akikről a könyvből kiderül, hogy Alekosz csak a bolondját járatta, vajon mennyire fognak örülni ennek az egésznek.

forrás: Bors
Címkék:,


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...