VV Seherezádé bőröndje
Barátnői mentek a bőrönd elébe
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Claudio Venanzetti szakított VV Seherezádéval. A szőke lány exbarátja ugyanis nem tudta elviselni Seherezádé viselkedését a jacuzzis jelenetben.

Claudio nem sokat gondolkodott az egészen, amint meglátta a videót, 5 percen belül összepakolta a lány bőröndjét, és kijelentette, hogy vége a kapcsolatuknak.

Bár sokan próbálták békíteni az egykori szerelmespár férfitagját, a fiú hajthatatlannak bizonyult. Úgy véli, azzal, ahogy Seherezádé viselkedett, őt megalázta, és már nem is érdekli, hogy a lány szerelmes e még belé. Egyszerűen a férfiúi büszkesége miatt is kötelességének érzi, hogy kilépjen ebből a kapcsolatból.

Claudio már el is küldte a lány bőröndjét Rómából, ami elé barátnői mentek ki.

A barátnők kiállnak a Való Világ 5 villájában lévő társuk mellett.

Bár teljes mértékben megértik Claudio döntését és viselkedését, azt azért hozzáteszik, hogy a villán belülről szemlélve lehet, hogy nem volt az annyira durva eset, és talán a VV5 villalakók nem is tulajdonítanak olyan nagy feneket az egész ügynek.

Claudiót webkamerán keresztül érte utol a Fókusz stábja, aki elmondja, hogy a kapcsolatuknak valóban vége. Mindenben segítette a lány ambícióit, még úgyis, hogy már a Való Világ 5 műsorbeli szereplés előtt sem volt a viszonyuk túl rózsás, nem is nagyon tudta, hogy együtt vannak e, vagy sem. Mégis kiállt barátnője mellett, és ezért is esik annyira rosszul, hogy néhány nap alatt egy másik férfi karjaiban látja viszont.

Claudio annyit még megígért, hogy írni fog egy levelet, amelyben tisztázni fogja kettőjük kapcsolatát. Az a riportból nem derült ki, hogy vajon a levelet beküldik e majd a villába, de van egy olyan érzésünk, hogy be fogják. Ezzel is előmozdítva és Seherezádé éppen csak bontakozó románcát.

A Fókusz riportját az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...