Tüntetés VV SYSI-ért
Nem elégedettek az eredménnyel
Darányi Szilvia (Sysi), aki a Való Világ 5 Plázacicák beszavazóshow-ban maradt alul Dyával szemben, azóta is nehezen tudja megemészteni ezt az eredményt. Mint mondja, a után 2 napig ki sem mozdult a lakásából, és nagyon sokat sírt.

Egy kis idő elteltével azonban egyre-másra kezdtek szállingózni a jókívánságok SMS-ek formájában, minden barátja és ismerőse próbálta vigasztalni.

Sőt! A lány lakhelyén, Kecskeméten még aláírásgyűjtésbe is kezdtek (több mint 2000 aláírás gyűlt már össze), hogy kedvencüket a VV5 villájában tudhassák.

Sysi elmondja, hogy nagyon csalódott az eredményben, különösen azért, mert ő másodszor próbálkozott, és másodszor sem sikerült neki. Rendkívül szimpatikusan nem VV Dyára haragszik. De mivel minden álma az volt, hogy a Való Világ 5 műsorába bekerüljön, és már egy éve csak erre a lehetőségre várt, így el kell még telnie egy kis időnek ahhoz, hogy az eseményeket fel tudja dolgozni.

Viszont bátorítást ad neki a rengeteg rajongója, és bízik abban, hogy amint az előző szériában Jerzynek a közönségszavazatokkal sikerült bekerülnie, úgy talán neki is esélyt ad az RTL Klub látva, hogy mennyien szeretnék őt a villában látni.

A Fókusz riportját az "Elolvasom" gombra kattintva tekintheted meg.

Címkék:,


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...