Dagad a botrány, mint egy rágógumi...
Alig telt el néhány óra VV Zsófi Rágógumi című klipjének kikerülése óta, máris az egész ország erről beszél. Nem csak maga a klip osztja meg a nagyközönséget, hanem a felvétel körül zajlott / zajló események is lázban tartják a rajongókat.

A netezők lázasan kommentálják a videót, nyomkodják a LIKE és DISLIKE gombokat, és különböző blogokban fejtik ki véleményüket az egészről. Sőt! Még ismert zenészek és énekesek is állást foglalnak az ügyben, mint pl. a fiatalok egyik kedvence, Korsós Judit, azaz LOLA.

Lola véleménye.
VV Zsófi a VELVET-nek adott nyilatkozatában elmondja, hogy a klip koncepciója a forgatás alatt alakult ki egészében. Szerette volna megtartani azt a kislányos, naiv stílust, amilyennek az emberek a villában megismerték, de emellett a nőies vonalat is képviselni kívánta.

Hogy mennyire képviselte ezt a vonalat, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az eredeti videót, és Zsófi hivatalos oldalát a YouTube-ról máris törölték, ugyanis túlzottan szexuális tartalommal bírt. A látogatókat a következő kép fogadja:

Túlságosan is explicit lett.
Ennek tetejébe kiderült, hogy a klip még ki sincs teljes egészében fizetve. Zsófi kifizetett ugyan 100.000 forintot a klipet készítő Puskás Petinek, de még állítólag tartozik 250.000 forinttal egykori menedzserének, a Tabu TV főszerkesztőjének, Koczka Máténak.

Zsófi a hivatalos oldalán tagadja a vádakat.
Zsófi mindezt tagadja. Úgy gondolja, hogy csak rajta keresztül próbálnak egyesek felkapaszkodni. (ehhez inkább nem fűzünk kommentárt, bár ez a zárójeles kis cucc is annak minősül...nah mind1)

Ennek valamelyest ellentmond az, hogy Zsófi mamája kapcsolatba lépett Mátéval, és ő maga szeretné rendezni a lánya tartozását.

Hogy mi lesz ennek a vége, még nem tudjuk, de ennél jobb reklám nem is jöhetett volna Zsófi újonnan indult zenei karrierjének.


kép forrása: mycolchauncey


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...