Való Világ 5 első kiválasztás
Az első zöld kendő tulajdonosa Csaba lett.
2011. október 16-án megtörtént a Való Világ 5 első kiválasztása, mely során lett az, akire a legtöbb kiválasztójel-, és ezáltal a zöld kendő került.

A kiválasztás elején és izgulhattak a legjobban, ugyanis Balázs a néhány nappal ezelőtt történt tojásos incidens okán "elővette" a két barátot.

Péter és Cris nem lehettek biztosak abban, hogy cselekedetük miatt nem kapnak e azonnali kizárást. Emlékezhetünk, hogy a Való Világ 5 műsorát megelőző szériában Zsuzsit egy narancs eldobásáért kizárással büntették. A fiúk szerencséjére azonban tettüket megúszták egy kisebb büntetéssel. elmondta, hogy a fiúk nem lépték át azt a határt, ami miatt őket ki kellene zárni, az ugyanis akkor jár, ha szánt szándékkal, mások testi épségét fenyegeti valaki. Ez viszont nem történt meg.

De hogy "örökre emlékezetes" legyen a kis kaland, a szerkesztők kitalálták, hogy visszavonásig Péternek és Cristofelnek a gyerekes viselkedésük miatt, "gyerekként" kell élniük a VV5 villa területén. Ez annyit tesz, hogy nem fogyaszthatnak alkoholt, nem kerülhetnek intim kapcsolatba senkivel, nem beszélhetnek trágár módon, stb.

A "dorgálás" után a Való Világ 5 villalakóinak levetítették eddigi villalétük legemlékezetesebb, és legfelkavaróbb pillanatait.

Első kiválasztás
Feszült hangulat az első kiválasztás során
Felelevenedtek a VV5 lakóinak vitái, és élő adásban mondhatták el, hogy mostani ésszel vajon mit gondolnak az egészről, és bánnak e valamit.

Természetesen a felfokozott hangulat "kiváló" alkalom volt arra, hogy némely lakók élő adásban is összezördüljenek. és azon kapott össze például, hogy Kinga nem hajlandó végrehajtani Shadi villamesteri utasításait, és szerinte Shadi zsarnokoskodik.

A bejegyzés folytatódik, kattints az "Elolvasom" gombra.

Ez volt az a pillanat, amikor Balázs először hívta fel a figyelmet a trágár beszéd mellőzésére, aminek Cristofel részéről nem sok foganatja volt, hiszen rá pár percre ő is "megspékelte" mondanivalóját egy oda nem illő kifejezéssel.

A villalakók egyébként nem sok mindent bántak meg, talán volt az, akin látszott, hogy jó pár dolgot másként csinálna mostani fejjel. Különösen igaz ez a Kingáról történő melltartó leszakítására, melyet visszanézve Kinga ismételten sírva fakadt.

Sebestyén Balázs
Sebestyén Balázst a műsor elején nem láthatta az anyukája
Voltak azért vidám pillanatai is a Való Világ 5 első kiválasztásának. Az egyik ilyen Balázs beszólása volt, amikor nak mondta, hogy: "Legyen szíves álljon arrébb, mert az anyukája nem látja!".

A másik pedig egy tipikus Cristofeles kifejezés, miszerint: "Van egy határ, amit nem szabad megszabni!".

Miután pedig kibeszélték a látottakat, eljött, amire már napok óta vártak, a kiválasztás. Egyesével léptek a táblához és fél percben összefoglalták, hogy melyik lakótársukat jelölnék meg, és miért.

  1. Először Péter lépett a táblához. Ő taktikai okokra hivatkozva Csabát jelölte meg. 
  2. Attila szintén Csabát szeretné kint látni, mondván: "úgysem csinál semmit". 
  3. Shadinak nem tetszik Attila viselkedése
  4. az Attila által gerjesztett negatív érzések miatt jelölte meg az Összeférhetetlen srácot.
  5. VV Fecó a szívére hallgatott, és azért tette Péterre, mert szerinte zombivá változtatja az embereket.
  6. Veronikát jelölte meg, mert ő áll tőle a legtávolabb, és a legutóbbi konfliktusuk alatt jött rá, hogy nem is igazán őszinte vele Cristofel kedvese.
  7. Csabát jelölte meg, mert két mondatot nem váltott vele a Való Világ 5 villában eltöltött idő alatt
  8. Csaba választottja lett, mert ő áll tőle a legtávolabb.
  9. Vera Csabát jelölte, mert szerinte az az idő még messze van, amikor a szívére kellene hallgatnia, úgyhogy most egy taktikai lépést hozott meg.
  10. Cristofel a megbeszélt taktika miatt - amit be is vallott élő adásban - tette Csabára a karikát.
  11. "önös érdekek miatt" Csabát választotta.
  12. Gergő Csabára tette, de nem taktikából, hanem azért, mert ővele nem olyan szoros a viszonya, mint a többi villalakóval.
  13. szerint Csaba távozása okozná a legkevesebb fájdalmat a Való Világ 5 luxusbörtönében.
  14. Kinga azért tette Csabára a jelet, mert tudja, hogy így, vagy úgy, de Csaba megy, és akkor inkább legyen ő a kihívó, nem pedig a kihívott.
Csaba tehát 9 jellel lett a VV5 első kiválasztottja. Őneki kell viselnie a zöld kendőt egészen a ig.

Hogy vajon Csaba kit fog kihívni, az szerdán, a Kihívás során fog eldőlni.

Bejött tehát VV Attila számítása és taktikája, miszerint az általa leginkább "nélkülözhetőnek" tartott VV5 lakó menjen ki párbajozni.

Az viszont koránt sem biztos, hogy Csaba lesz az a személy, aki el fogja hagyni a villát, hiszen ha sikerült az elkövetkezendő egy hétben mutatnia magából valamit, és egy olyan személyt fog kihívni, aki kevésbé népszerű a nézők körében, akkor simán visszatérhet, és ezzel feladhatja a leckét annak a 9 lakónak, akik a Helyes srácok kategóriából bekerült fiút mindenáron a villán kívül akarják tudni
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...