VV Annamária fókusz
Annamária legszívesebben soha nem jött volna ki a luxusbörtönből
A 4. Párbaj vesztese, mesél a Kiszavazóshow-beli élményeiről, és arról, hogy hogyan élte meg a bent eltöltött 77 napot.

Annamária - ahogy azt korábban testvére is említette - tudatosan készült arra, hogy őt fogja kihívni a 4. Kihívás során. Szándékosan ugyanazt a ruhát vette fel, amit a Furák beszavazóshow alatt viselt, ugyanis tudta, hogy ő fogja megkapni a zöld kendőt. Ezt akkor nyugodt szívvel elfogadta, de később bevallotta, hogy gyávaságnak tartja Vera lépését.

A Kiszavazóshow-n tapintható volt az izgalom. A VV5 eddigi ai során soha nem volt még ilyen szoros eredmény, és azt is bátran kijelenthetjük, hogy az eddigi szériák alatt sem sokszor fordult elő, hogy a show alatt fordult volna meg az állás. Ne feledjük, Annamária a Párbaj előtt 2 nappal még 8 százalékkal vezetett, ezt fordította meg Vera a Kiszavazóshow alatt 12 százalékos hátrányra. Ebben persze szerepet játszott Annamária dacos és odamondogatós viselkedése, de mint mondja, nem bánta meg, hiszen ő egy ilyen lány, ami a szívén, az a száján.

A Való Világ 5 villában eltöltött 77 napot mindenképpen pozitív élményként élte meg. Bár rengeteg konfliktusa volt - főleg a játék elején -, mégis odabent türelmet tanult, és bízik benne, hogy a majd' 80 nap csak az előnyére fog válni további életében.

A Párbaj után könnyek közepette mesél kellemes élményeiről, de a VV5 szerkesztőségének falain elhelyezett újságcikkek böngészése közben gyorsan dühbe gurul, ugyanis örökbe adott kislányáról olyan írásokat talál, amelyek mellett nem mehet el szó nélkül: "Egész életemben mindig a kislányom érdekét vettem figyelembe, akkor is, amikor örökbe adtam. Én pontosan tudom, hogy hol van, és tudom, hogy ott jó neki. Én vállaltam, hogy a média kereszttüzébe kerülök, de nem tűröm, ha a kislányomat bántják. Ne tegyék tönkre egy néhány éves gyerek életét!" - mondja dühödten Annamária.

Az Annamáriával készült riport az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthető meg.

Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...