VV Csaba a Párbaj győztese
Csaba bevonulása
Ma este került sor a VV5 ötödik ára, amely során az immáron másodszor kiküldött győzedelmeskedett. Eredmény: Csaba: 82%, : 18%.

Csaba sokak által vitatott, de észérvekkel alátámasztott döntést hozott akkor, amikor Veronikának adta a zöld kendőt az ötödik Kihívás során. és nyilván nem került Csabi látókörébe, hiszen velük többé-kevésbe jó viszonyban van már a játék eleje óta. erős ellenfélnek számít, legalábbis a lakók szerint mindenképp, hiszen magabiztos fölénnyel nyerte mind a 2. Párbajt, mind pedig a 3 Párbajt. t pedig nem akarta, mivel szerinte nem a villabeli szervezkedések két bástyáját kell legelőször lebontani, hanem ott kell őket bántani, ahol legjobban fáj nekik. Ez a taktika - ahogy láthatjuk is - sikerre vezetett.

A Párbaj az előző Kiszavazóshow-hoz viszonyítva meglehetősen szolidra sikeredett, de azért volt néhány adok-kapok.

Bár Veronika a villában belekeveredett néhány komolyabb vitába, amelyek során elég erélyesen ki is állt az igazáért, most nem akart túlzásokba esni. Nem úgy mint a 4. Párbaj során, aki talán pont kekeckedő és fölényes viselkedésének köszönhette, hogy nyerte az adott Kiszavazóshow-t. Csaba pedig egyébként sem arról híres, hogy bántó, vagy visszatetsző kijelentéseket tenne. Emlékezhetünk, hogy a 93. napon, a Fecó által igencsak felhergelt Veronikát ő próbálta meg nyugtatni, sűrű elnézéskérések közepette.

Csaba tehát ismét győzelmet aratott, ő az, aki visszatérhet a Való Világ 5 villájába, és ezek után kíváncsian várjuk, hogy vajon kinek lesz kedve - vagy épp mersze - ismételten Párbajra küldeni, vagy Párbajra hívni a villa Helyes Pasiját.
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...