VV Vera Párbaj
Vera bevonulása
A Való Világ 5 negyedik ának győztese lett. Eredmény: 44% - 56%.

Ahhoz képest, hogy Annamária milyen megnyugvással fogadta a zöld kendőt a 4. Kihívás során (és testvére szerint még készült is rá), sőt, még kezet is fogtak a "békés Párbajra", ennek ellenére a Fura lány hihetetlenül erősen bekezdett, már bent a VV5 villájában kérdéseire is rendkívül nyersen, és Verának erősen odamondogatva válaszolt. Így már az első néhány percben kiderült, hogy itt bizony nem valami lagymatag és békés Párbajra fog sor kerülni.

A lányok szócsatája a stúdióban is folytatódott. Volt itt nyelvnyújtogatás, "aquaparki csúszdázás", -féle rímelgetés (Slim Shady...), és rendreutasítás egyaránt. Valamint Fenyvesi Csabát is üdvözöljük!

Ez volt eddig a legszorosabb Párbaj. Eszter és Csaba hatalmas százalékkal történő győzelmei után egy valóban kiélezett küzdelemnek lehettünk szem- és fültanúi.

A villalakók többsége Annamáriát várta vissza. Verának még kortesbeszédet sem mondott senki.

A mai nap legfontosabb híre tehát - azon kívül, hogy 1 hét múlva rendezik meg a Való Világ 5 élő bokszgáláját -, hogy VV Vera nyerte a Kiszavazóshow-t, így ő az, aki folytathatja útját az 50 milliós fődíj felé.
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...