Alekosz Éva
Újra egymás karjaiban.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Való Világ 4 győztese, és a 3. helyezett Éva között eléggé elmérgesedett a viszony. (Éva: Alekosz egy meleg senkiházi Jancsi, Folytatódik a nyilatkozatháború, Alekosz szóba sem áll Évával).

Most mégis úgy tűnik, hogy a villában eltöltött 6 hónap mégsem múlik el nyomtalanul, és a két jó barát ismét közelebb került egymáshoz.

A békülés apropójául Alekosz nyeremény jacuzzijának átadása szolgált, melyet még a párkereső műsorában kapott. A Való Világ győztese meghívta az átadóra Évát, hogy közösen tisztázzák az elmúlt egy hónap történéseit.

Éva elmondja - mint mindig -, hogy ő hirtelen indulatoktól vezérelt nő, ami a szívén, az a száján, és már ezerszer megbánta amiket mondott.

Alekosztól pedig megtudhatjuk, hogy nem haragszik meg egykönnyen, de nem is felejt. Évára viszont sosem tudott haragudni igazán, mert mindig eszébe jutottak a villában eltöltök kellemes percek, és az, hogy egymás támaszai voltak. Ezek az emlékek pedig leginkább Olivér születésnapján törtek elő belőle, amikor is - elmondása szerint - "meglátta Éva szemében a régi tüzet".

A boltban már mint két jó barát köszöntötték egymást. Külön öröm számukra egy jacuzzis beszélgetés, hiszen a Való Világ villában is a jacuzzi volt az, ahol a legjobb, a legtartalmasabb beszélgetéseket folytatták.

A fürdőzés végén békében váltak el, és megfogadták, hogy sosem engedik, hogy kapcsolatuk odáig fajuljon, mint ameddig az elmúlt néhány hetekben.

A videókért kattints az "Elolvasom" gombra.




AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...