VV Fecó
Ahogy azt már Ti is tudjátok, a VV5 harmadik -jának győztese VV Fecó lett, így ő is szállodai szobájában várja a szombatot, amikor is a többi villatársával - köztük a tegnap beszavazott "cselszövővel" - közösen birtokba veszik a villát.

A Blikk TV őt is megkereste, ahol családjáról és életéről kérdezték.

A riport végig jó hangulatban telt, bár mi örültünk volna, ha a legelső mondat kimarad az életünkből.

VV Fecó elmondja, hogy otthon két gyermeke várja, az 5 éves Fecó, és a 3 éves Kevin Brandon (!). És természetesen gyermekeinek anyukája, Angéla, aki még mindig nem tudta megbocsátani neki egykori félrelépését.

Történt ugyanis, hogy miközben boldog családi életet éltek, Fecó "látókörébe" bekerült egy gyönyörű nő. Olyan volt, mintha villám csapott volna belé, és nem tudott ellenállni a kísértésnek. Ezt természetesen Angéla is megtudta, és kiadta az útját. Angéla volt az is egyébként, aki javasolta Fecónak, hogy jelentkezzen a Való Világ 5 műsorába, és ha kibírja hónapokig a "nőmentes" életet, akkor megbocsát neki.

VV Fecó már most fogadkozik, hogy a villában ő lesz a mókamester. Állítása szerint a nőknek manapság nem az izmos férfiak kellenek, hanem olyanok, akik képesek megnevettetni őket, és ő pont ilyen.

De nem csak a fiatalokat, hanem az idősebbeket is jókedvre szeretné deríteni. Mint mondja: "ha egy 70 éves ráül a ringlisemre, akkor újra 20 évesnek fogja magát érezni". Ha a riport szövegkörnyezetéből nem derült volna ki egyértelműen, hogy Fecó milyen ringlisre gondol, akkor igencsak elgondolkodtunk volna.

Fecó tehát nagyon készül, és nem is kell sokat várnia, hiszen szombatig már alig van néhány óra, és holnap megkezdődik a Való Világ 5, útjára indul a hónapokig tartó őrület.

A Fecóval készült interjút az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.

Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...