Plázacicák Irina máris lelépett
![]() |
Idő előtt feladta. |
Többször írtunk már arról, hogy a csatorna vezetése és a VV készítői is megelégelték az állandó siránkozást, és olyan elvárásokat állítottak fel, amelyek garantálják, hogy csak és kizárólag olyan egyének kerülnek be a villába, akik valóban nyerni akarnak, és nem csak elvenni a helyet több tízezer jelentkező elől.
Most mégis úgy tűnik, hogy az egyik leendő VV5 villalakó meggondolta magát.
A Blikk megtudta ugyanis, hogy a Plázacicák kategóriában induló egyik versenyző, nevezetesen Irina lelépett, mondván: mégsem kíván a Való Világ 5 műsorában szerepelni.
Mondanunk sem kell, nagy arculcsapásként érintette Irina döntése a csatornát. A napilap megkereste ezzel kapcsolatban Rubin Kristófot, a műsor kreatív szerkesztőjét, aki elmondta, hogy teljesen érthetetlenül áll a lány döntése előtt. Minden adott volt a beszavazóshow-hoz. Megvoltak a fotózások, riportot készítettek még a családdal is, minden flottul ment. Ennek ellenére szinte az utolsó pillanatban meghátrált.
Ne feledjük el, hogy a műsor abban a stádiumában van, ahol már szerződést íratnak alá a játékosjelöltekkel. Ennélfogva akár peres útra is terelhetnék az ügyet.
De a csatornának kisebb gondja is nagyobb annál, hogy egy határozatlan lánnyal pereskedjen. Rubin Kristóf elmondása szerint, ha a villából bárki is ki akar menni, akkor az ajtó nyitva lesz. Senkinek nem fognak könyörögni, hiszen tízezrek várják, hogy bekerüljenek.
A legfontosabb feladatuk most az, hogy megtalálják Irina utódát, aki a Plázacicák kategóriában Sysi és Dya mellett a harmadik jelölt lesz a beszavazóshow-ban.
Mivel a csatornának szinte minden esetre van vészforgatókönyve, így ez már meg is történt.
Ha kíváncsi vagy, hogy ki az, aki betölti az Irina után maradt űrt, kattints az "Elolvasom" gombra.
![]() |
Niki lesz a harmadik Plázacica. |
A Blikk megkérdezte Nikit is az esetről.
Elmondja, hogy titkon mindig is remélte, hogy bekerül a VV5 műsorába, és most egy újabb nagy lépést tett ennek irányába. Nem érti, miért kellett Irinának távoznia, hiszen több tízezer ember közül került be a legjobb 42 közé. Tényleg már csak karnyújtásnyira volt a villa. Fogadkozik, hogy ha ő bekerül, akkor biztosan végigcsinálja, hiszen neki is az a célja, mint a másik 41 VV5 jelöltnek. Megnyerni a Való Világ 5 mesés fődíját.
(A Blikk című napilap nyomán. Kép: blikk.hu)
AJÁNLÓ
MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...