VV Shadi
Shadi és a Fecótól kapott nyaklánc
A Való Világ 5 harmadik Párbajának vesztese, a Fókuszban mondja el, hogyan élte meg a villában töltött heteket, és milyen érzésekkel fogadta a Kiszavazóshow eredményét.

A Feltörekvő srác könnyeivel küszködve meséli, hogy hihetetlen csalódás számára, hogy nem jutott vissza a VV5 luxusbörtönébe. Nagyon sok terve volt, amit véghez szeretett volna vinni, de ebben - állítása szerint - mások megakadályozták. Gondol itt legfőképpen a - paktumra, melyben az Összeférhetetlen villalakó megegyezett a jogászlánnyal, hogy ha Shadit viszi ki ra és visszatér, akkor onnantól kezdve nem szekálja, sőt, amiben csak lehet, a segítségére lesz. Shadi szerint ez volt a legfőbb mozgatórugója annak, hogy Dadi Eszter a 3. Kihívás során őrá tette a zöld kendőt.

Eszter anyukájának erről egészen más a véleménye.

Szerinte lányában nem múltak el nyomtalanul a félig Jordán fiú gúnyos megjegyzései, miszerint: "Még ülni is kellemetlen melletted.", "A kisugárzásod rendkívül visszataszító." stb. Úgyhogy nem valamiféle paktumnak köszönheti Shadi a zöld kendőt, hanem saját magának.

Shadinak a nőkkel való kétes bánásmódját viszont cáfolják a nézőtéren nagy számban megjelent rajongók, akik szerint a fiúnak soha nem volt még egy rossz szava sem a szebbik nem irányába.

A által adott ajándék a kiesése miatt már nem térhet vissza a Való Világ 5 villájába, de ígéretéhez híven Fecó nagyobbik gyermekének fogja átadni, és mesélni fog különböző történeteket is a papájáról.

A bejegyzés folytatódik. Kattints az "Elolvasom" gombra.

Shadi és anyukája is üzen az általuk pszichopatának tartott Attilának. Anyukája - valószínűleg az élő adás izgalmai miatt - arról beszél, hogy Attilát és Pétert visszaszavazták a nézők, méghozzá azért, mert a konfliktusokra kíváncsiak. Shadi pedig a VV5 villán belüli lelki terrorról értekezik, példának felhozva a legutóbbi Kingás affért.

Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy böngészve az internetes fórumokat, gyakorlatilag alig akad néhány ember, aki ne Attilának adott volna igazat a táncversenyes botrányban, még olyanok is, akik zsigerből ki nem állhatják az Összeférhetetlen srácot. (Ezzel kapcsolatban egyébként hamarosan indítunk is egy szavazást.)

Mi mindenesetre - ahogy a többi kiesett lakónak is - sok sikert kívánunk Shadinak, és reméljük, hogy megtalálja a számítását a kinti életben.

Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...