VV Gergő és Csilla egy asztalnál
Gergő és Csilla ebédje
, mint egyedülálló Alfahím lépte át a VV5 villáját, és ennek már az első héten nyomatékot is adott, hiszen csípőn ragadta a villa Szenvedélyes nőjét, Seherezádét. Az idő elteltével viszont kételyek merültek fel sokakban azzal kapcsolatban, hogy vajon Gergő valóban szingli-e és tényleg nem várja kint senki? Hiszen megannyiszor lehetett látni, ahogy a bal vállán lévő csillagra mutogat élő adásban (Gergő minden egykori barátnőjéről visel valami "emléket" a testén), többször említette is, hogy az ő szíve Csilláért dobog, és még búcsúlevelében is megemlíti, hogy Gergő tulajdonképpen nem is szerelmes Seherezádéba. Sőt, a beköltözés előtti interjúban egy kislabdát is lehetett látni, amely a fiú szerint "egy másik fontos személytől származik". Akkor nem tudhattuk, hogy vajon kire gondolhat, de mint utóbb kiderült, a labdát is Csillától kapta.

A villa Alfahímje ezt úgy kommentálta a elleni-, a Való Világ 5 hatodik Párbaján, hogy "szingliként ment be, de a lelke mélyén nem volt szingli". Itt volt tehát az ideje, hogy miután Gergő és anyukája rendezték nézeteltéréseiket, Csilla is eldöntse, hogy hogyan tovább Gergővel.

Gergő egy ebéddel próbálta meglepni régi-új kedvesét, mert hiszen "mindenki maradjon a kaptafánál" alapon, szakács lévén, mit is tehetne. De az ebéd sem akárhol készült, a villa Alfahímje egy siófoki apartmanházban látta vendégül Csillát, hogy az étel elfogyasztása minél meghittebb és romantikusabb legyen.

Mészáros Csilla szerint mielőtt volt párja beköltözött a VV5 luxusbörtönébe, megegyeztek abban, hogy szüneteltetik a kapcsolatukat, és majd meglátják, hogy mi lesz. Persze a lányt nem érintette túl kellemesen Gergő és Seherezádé kapcsolata, nem is nagyon nyilatkozott erről korábban, de úgy gondolta, hogy megvárja a játék végét - vagy legalábbis azt, hogy Gergő kijöjjön a villából -, és majd utána mond véleményt.

Ha kíváncsi vagy Gergő és Csilla ebédjére, és arra, hogy vajon rendeződik e kettőjük viszonya, akkor kattints az "Elolvasom" gombra.


Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...