Villalakó buli
Buliztak egy utolsót a villalakók

A valóságshow véget ért, de a villalakóknak - főleg a finalistáknak - még nem volt lehetőségük arra, hogy a több hónapnyi bezártság után kiengedjék a fáradt gőzt, és találkozzanak azokkal, akik bár tőlük mindössze néhány méterre voltak az önként vállalt fogság alatt, mégis, sosem láthatták egymást.

Több ismert, és kevésbé ismert arc is megjelent az RTL Klub háza tájáról, és mindegyikük elismeri, hogy az ő életük, és a villalakók élete az utóbbi hónapokban szinte összeforrt.

Wisinger János, az IKO - a VV5 gyártója - kreatív igazgatójának elmondása szerint a valóságshow formátuma olyan, hogy minden embert, aki szerepel benne, illetve a háttérben dolgozik összeköt. Az elmúlt hetekben és hónapokban szinte minden másodpercüket együtt töltötték a villalakókkal, együtt lélegeztek velük, így természetesen ki nem hagyná ezt az utolsó záróbulit sem.

mióta megnyerte a Való Világ 5 játékát, és kijött a villából, ez az első buli, amiben részt vesz. A villa Összeférhetetlen manipulátora furcsának tartja, hogy milyen sokan felismerik az utcán, és mennyien integetnek neki a piros lámpánál. Bár jóleső érzés számára, mégis, ezt az új szituációt meg kell szoknia, hiszen még csak alig ért véget a játék, és ő rögtön belecsöppent ebbe az új, még valóságosabb világba.

A buliban együtt volt az összes villalakó, az operatőrök, vágók, és mindenki, aki azért dolgozott, hogy nekünk majd' féléven keresztül felhőtlen szórakozásban legyen részünk.

A videó legfontosabb pillanat egyébként az, amikor Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója bejelenti, hogy bár az időpont még nem ismert, de mindenképpen lesz Való Világ 6!

Tekintsd meg a Fókusz videóját a bulizó Való Világ 5 szereplőkkel és dolgozókkal:

vv5 buli
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...