Éva kivételével mindenkivel jóban van.
Laci éttermének, a "Club Lazarus"-nak a megnyitóján VV Gigi beszélt az Évával való viszonyáról.

Gigi nem rejti véka alá, hogy szerinte miért viselkedik Éva úgy, ahogy.

Elmondja, hogy mióta kijött a villából, mindenkivel jóban van, még olyan emberekkel is - konkrétan Olivérre Zsuzsira és ra gondol -, akikkel egyébként bent nem volt felhőtlen a viszonya.

Miután a Való világ 4 véget ért, és Éva is elhagyta a villát, a köztük lévő viszony jónak volt mondható. Nem pocskondiázták egymást, sőt, amikor találkoztak, remekül érezték magukat.

Aztán a villa törtetője a Facebook-on olyanokat kezdett el terjeszteni, miszerint a Rácz testvéreknek is közük van az őt ért támadásokhoz, és ez egy lavinát indított el. Innentől datálható a kettejük között lévő feszültség.

A villa hugicája egyébként nem kívánja felvenni a kesztyűt, nem akar rivalizálni sem. Mint mondja, Éva gyakran "alkoholos befolyásoltság alatt áll", és csak később gondolkodik el azon, hogy vajon mit is tett.

Mintha a próféta szólt volna Gigiből, ugyanis alig néhány napja történt (Éva: Alekosz egy meleg senkiházi Jancsi), hogy a göndör lány csúnyán odamondogatott Alekosznak, sőt, még az RTL Klubot is azzal gyanúsította meg, hogy a görög szekerét tolta.

Hogy Éva fog e változtatni a viselkedésén, vagy sem, azt nem tudjuk. De azt Éva is beismeri - az előző bejegyzésünkben lévő videó végén (VV Éva - Nem vagyok kövér, csak a TV 16:9-es) -, hogy néha jobb lenne, ha nem nyitná ki a száját, ugyanis néha "a kevesebb több".



AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...