Az első pillanatok.
Tegnap a beköltöző show-val hivatalosan is kezdetét vette a Való Világ 5.

Az öt korábban beszavazott játékos egy rövid stúdióbeli kitérő után egyenesen a villa felé vette az irányt, hogy megkezdjék önként vállalt "száműzetésüket", mely akár hónapokig is eltarthat.

A villa udvarába belépve gyönyörű kép tárult eléjük. Bár lehetett tudni, hogy az RTL Klub komoly átalakításokat végzett a villán, és néhány kép már korábban kiszivárgott, mégis átlépni a villa küszöbét és saját szemünkkel meggyőződni róla más, mint képeken és videókon megtekinteni.

A villalakóknak nem sok idejük maradt a nézelődésre, ugyanis rögtön egy kihívással találták szemben magukat. Ahhoz ugyanis, hogy be tudjanak lépni a villa épületébe, egy feladványt kellett megoldaniuk.

Három doboz volt a medence szélén elhelyezve, melyen a VV4 3 dobogós játékosának képe volt látható, és meg kellett határozni, hogy kiről szól a kifüggesztett pár soros versike, mely így hangozott: "A döntőért megharcoltam, volt, hogy máson átgázoltam, mindent vigyek, játék hegyek, egy a fő, hogy központban legyek."

A bejegyzés folytatódik, kattints az "Elolvasom" gombra.


A lakók egyből kitalálták, hogy Éváról szól az idézet, és meg is találták a szerkezetet, mely a villa épületét záró redőnyöket nyitotta.

Fecó még mindig nem hiszi el...
A villába lépve még csodálatosabb látvány tárult eléjük.

Mindenkinek meg volt a külön véleménye a villáról, és egytől egyik pozitívan vélekedtek róla.

szerint csodálatos érzés volt belépni. kisebbnek gondolta volna a villát, és első gyermekének születéséhez hasonlította a pillanatot. Fecót egyébként magával ragadták a fürdőszobában található rézcsövek, melyről elárulta a nézőknek, hogy kilogrammja legalább 1500 HUF.

Az öt beköltözőt pezsgő és szendvicsek várták, de nagy falatozásba nem kezdhettek, hiszen a beköltözés után máris kezdődött Alekosz exeinek beszavazóshow-ja.

Veronika kisfilmje közben...
A lakók vegyes érzelmekkel fogadták exeinek bemutatkozó filmjeit, és bár a legtöbben Veronikát várták, egy-két gúnyos megjegyzést azért tettek rá. Ebben egyébként  járt az élen, aki a "szerethető hülye" kategóriába sorolta a hatodik beszavazó győztesét.

Végül győzedelmeskedett, így ő lett a hatodik lakó.

Egész jól megértik egymást.
Érdekes, hogy már az első pár órában kiderült, hogy ki kinek szimpatikus, és már most elkezdtek kisebb csoportokba verődni.

Az egyik ilyen csoport és Attila csoportja, akik akár bent, akár a medence partján, nagyon jól kijöttek egymással. Olyannyira, hogy ki is beszélték VV Seherezádét, mert Attila szerint a Szenvedélyes nők kategória győztese csak a külsőségekre utazik, és szóba sem áll olyannal, aki esztétikailag nem megfelelő a számára, de olyannal sem, aki szebb nála. A baráti idill egy kicsit azért szertefoszlott, amikor Attila úgy próbált bókolni Kingának, hogy "tenyeres talpas", ami egy az egyben azt jelenti, hogy trampli.

No igen, ezt még gyakorolni kell.

Gergő és Veronika.
A másik csoport Gergőből és Veronikából áll. Gergő nem értette ugyanis, hogy Veronika miért mutatja két arcát viszonylag rövid idő alatt. Szerinte létezik egy nyávogós, hisztis lány, akinek a hangját szinte képtelenség elviselni, és létezik egy nyugodt és jóindulatú lány, aki mindenféle affektálás nélkül képes értelmes mondatok megszerkesztésére.

Veronika szerint ez azért van, mert bizonyos embereket nem enged túl közél magához, így csak az egyik, a felszínes oldalát láthatják, pedig ha közelebbről megismerik, akkor rájönnek, hogy ő is egy szerethető teremtés.

Alekosz egykori kedvese egyébként már korábban bevallotta, hogy nem lenne ellenére, ha Gergővel kialakulna köztük valami (Veronika ráhajtott Dukai Gergőre). Most is azt vallja, hogy rendkívül szimpatikus neki a fiatalember, de egyben rájött arra is, hogy eléggé beképzelt.

Az első veszekedés résztvevői.
Még az elalvás előtt sor került a Való Világ 5 első veszekedésére is, bár sejtjük, hogy ez még csak a bemelegítés.

Történt ugyanis, hogy Veronikának az anyukája minden napra felírt valami okos üzenetet, vagy viccet. Ez utóbbiak közül az egyiket képtelen volt értelmezni a vastag ajkú leányzó, mire Seherezádé megjegyezte, hogy "nincs ki a négy kereke".

Több se kellett Veronikának, sűrű férfi nemi szerv emlegetés közepette vonult az ágyba, és bár Seherezádé könyörgött, hogy legalább az első éjszakát ne kezdjék veszekedéssel, a lány hajthatatlannak bizonyult.

Így telt tehát a villalakók első napja. Holnaptól már hosszabb, egy órás közvetítésekre számíthatunk.

Kedden pedig sor kerül a következő beszavazóra, melyben a Plázacicák mérkőznek meg egymással.

Az első nap videóit megtekintheted a következő linken: VV5 - 1. napi videók

AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...