VV5 Aréna - Megmérettetés
Az Aréna, a helyszíne
Ma kerül sor a Való Világ 5 első Megmérettetésére.

A Megmérettetés tétje óriási. Az előző szériákkal ellentétben ugyanis nem az előző győztese fogja birtokolni a védettséget jelentő zöld kendőt, hanem az a fiú és lány, akik a Megmérettetés során győztesként fogják elhagyni az Arénát.

A VV5 menetében a mai Megmérettetés pedig különösen nagy jelentőséggel bír. Ugyanis ma, az Arénában megnyerhető zöld kendő nem azt fogja jelképezni, hogy a játékostársak nem tehetik a nyertesekre a jelet, és nem is azt, hogy nem hívhatják őket párbajozni.

Az RTL Klub már a játék legelején csavart egyet a játékmeneten, és bejelentette: egy héten belül két játékos távozni fog.

Aki tehát mindenképpen a villában akar maradni, és nem pedig a nézők jóindulatára hagyatkozni, annak meg kell ma nyernie a játékot.

Ma lezajlik az első Megmérettetés, holnap láthatjuk az eredményt az összefoglalóban, majd onnantól kezdve szavazhatunk, hogy kik essenek ki, vagy ha úgy tetszik, kiket szeretnénk még továbbra is a villában látni.

Ahogy említettük, a tét óriási.

Mi már MOST, még mielőtt megtudnánk a Megmérettetés eredményét indítunk egy szavazást, melynek kérdése: "Kik maradjanak a Való Világ 5 villájában továbbra is?". Kik azok a személyek, akiket szívesen néznél heteken, vagy akár hónapokon keresztül? Kik azok, akik ezalatt a pár nap / hét alatt a szívedhez nőttek?

Ez egy LIKE szavazás. A LIKE szavazás sajátosságából adódóan pedig TÖBB SZEMÉLYT IS MEGJELÖLHETSZ.  

És pont ez a cél.

Nagyon sokan vagyunk, akiknek nem egy, hanem kettő, vagy akár több kedvence is van. Eljött a Te időd, és ténylegesen kifejezheted, hogy kik azok a karakterek, akiket örömmel nézel nap mint nap.

Szavazz Te is!

Kik maradjanak bent továbbra is a Való Világ 5 műsorában?
TÖBB SZEMÉLYT IS MEGJELÖLHETSZ! 

Szavazz Te is LIKE-kal!

Csaba
Vera
Bandi
Péter
Melinda
Cristofel
Dya
Annamária
Veronika
Attila
Kinga
Fecó
Seherezádé
Gergő



(képek valovilag.hu)
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...