VV Cristofel
Cristofel bevállalta
értelmi képességeit több VV5 villalakó is élesen kritizálta, először csak a háta mögött, majd miután kiesett, akkor már nyíltabban. Bár ő mindent megpróbált annak érdekében, hogy a többiek gúnyolódását elkerülje - emlékezhetünk még leckéket is adott neki az 1. Párbaj előtt -, ez vajmi kevésnek bizonyult a lakók szemében. Ráadásul miután 1 napra visszatérhetett a villába, akkor sem volt teljesen a helyzet magaslatán, hiszen Attila "bezsongod az egész villát" kijelentését simán "bezsarolom az egész villát"-ként értelmezte.

Cris viszont nem adja fel, és ország-világ előtt hajlandó bizonyítani, hogy ő semmivel sem butább, vagy épp okosabb, mint mások, teljesen átlagosnak számít. Ezért hajlandó volt a Fókusz stábja előtt egy IQ teszt megírására is, sőt, még egy nyelvészt is felkeresett, hogy segítsen neki pallérozni sokak által ismert sajátos szókincsét.

Cristofeltől egyébként olyan örök érvényű közmondásokat is megtudhatunk, mint pl.: "Sokat akar a szarka, de nem kapja meg!", vagy "A hazug embert a szakállánál fogva elkapják, majd lecsukják, a kutyáknak ehhez semmi közük, maximum annyi, hogy hűségesek".

Az IQ teszt végül 100 alatti eredményt hozott ki Cris számára, amelyet kicsit negatívan élt meg, hiszen legalább 100 lett volna számára az ideális, hiszen a "csibész gyerek" kategória onnan indul. De megnyugtatására közölték, hogy az emberek több mint a fele 100 alatt teljesítene egy hasonló teszten, így amint fent is említettük, Cristofel semmivel sem jobb, és semmivel sem rosszabb ilyen szempontból, mint az emberek nagy része.

Ráadásul a villa kubai csődöre szerint minden tudással rendelkezik, amely ahhoz szükséges, hogy az életben érvényesülni tudjon. Az utcán pedig úgysem lesz szüksége arra, hogy háromszögeket nézegessen, vagy épp közmondásokat mormoljon.

A Fókusz riportját az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.


Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...