Veronika és barátnője
Veronika és barátnője a Karácsonyi Vásáron
, az ötödik Párbaj vesztese szeptemberben költözött be a VV5 villájába, és most, az ünnepek környékén kellett távoznia, belecsöppenve ezzel a nagy ajándékozási mizériába. Bár egyszer elhagyhatta az RTL Klub luxusbörtönét, pont ajándékozási céllal, hiszen emlékezhetünk rá, ő és volt az, akik a villa Mikulásaként és krampuszaként tevékenykedhettek bent, a villalakók legnagyobb örömére és meglepetésére.

A mostani bevásárlása mégis más, hiszen kissé csalódottan, és szomorú szájízzel kell nyugtáznia, hogy ő már nem lehet bent a többiekkel. Egyik szeme sír, mivel a villán kívül kell töltenie a Karácsonyt, míg a másik nevet, ugyanis idekint is sokan szeretik, és most tényleg azokkal lehet, akiket ő is igazán szeret.

A vásárt barátnőjével együtt járja körbe, ahol még nek is vásárol valamilyen meglepetést. Szerinte annak ellenére, hogy nemrég összekaptak, a következő találkozás már egy igazi randi lesz, ahol mindent meg tudnak majd beszélni, és rendezni tudják kettőjük kapcsolatát.

A Fókusz stábja is kedveskedett Veronikának egy kis meglepetéssel. Azon a nap ugyanis, amikor a felvétel készült, megjelent a CKM aktuális száma, amiben pont ő, és szerepelnek, méghozzá címlapon. (Emlékezhetünk, hogy egy VV5 villabeli verseny díjaként a CKM fotózást tartott a villában, és a fotók, valamint a cikk már el is készült)

Bár Veronika sajnálja, hogy ilyen nagy százalékaránnyal kellett neki kiesnie, de úgy gondolja, hogy a célját már elérte. Sikerült megmutatnia magát az országnak, és jobb neki, hogy most esett ki, hiszen a Való Világ 5 ötödik Kiszavazóshow-ján bebizonyosodott, hogy Alekosz exe semmiképp nem nyerhette volna meg a játékot. Reméli, hogy a rajongók pozitívan fognak hozzá viszonyulni, és bízik abban is, hogy tud majd profitálni abból, hogy több hónapot töltött el egy olyan helyen, amiről mások még csak álmodni sem mernek.

A Fókusz Veronikával készült riportját az "Elolvasom" gombra kattintva tekintheted meg.

Címkék:,


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...