Dukai Gergő és a Whiskys rabló
A Whiskys rabló kultuszfigura lett Magyarországon
A hatodik Párbaj vesztese, köztudottan azért ment be a VV5 villájába, hogy megmutassa, egy korábban elítélt bűnöző is képes jó útra térni. Gergő négy és fél évet töltött börtönben, így pontosan tudja, hogy milyen érzés évekig rács mögött lenni, és azzal is tisztában van, hogy miután kijön az ember, már semmi sem ugyanolyan, mint volt.

A Fókusz arról faggatta a villa Alfahímjét, hogy "tapasztalt szabadulóként" vajon milyen tanácsokat tudna adni a hamarosan feltételesen szabadlábra helyezendő whiskys rablónak.

Gergő szívesen állt a kamerák elé ezen témával kapcsolatban, még az éppen betoppanó - a Való Világ 5 hetedik Párbajának vesztese - sem tudta kizökkenteni őt jókedvéből, bár a két srácnak bizonyára lesz mit megbeszélniük a közeljövőben.

villabeli párja szerint a börtön "remek lehetőség" arra, hogy az ember megismerje önmagát. Elgondolkodjon azon, amit addigi élete során tett, és az értékrendjét is gyökeresen megváltoztassa.

A whiskys rablónak volt is ideje a bent eltöltött nem kevés év alatt elgondolkodni, és valamelyest jobb útra térni. Odabent leérettségizett, megismerkedett a kerámia-készítéssel, és megtanult angolul.

Gergőnek lehetősége nyílt egyébként az interjú után arra is, hogy a Való Világ 5 díszletei mögé kukkantson, hiszen bemehetett a vezérlőbe, és megismerkedhetett a VV5 kulisszatitkaival is, hasonlóan korábban kiesett villatársaihoz. Itt azt is megtudhattuk tőle, hogy a villában olyan alapvető dolgok hiányoztak neki, amik nekünk teljesen természetesek. Ugyanis odabent nem tudott 5 percre félrevonulni úgy, hogy ne háborgatta volna valaki. Nem tudott leülni, hogy elolvasson egy könyvet. És nem tudta a tévét sem kapcsolgatni a távirányítóval.

Visszatérve a börtönévekre, és ezen évek hozadékára, Gergő elmondja, hogy szerinte a bizalmatlanság az, ami a leginkább probléma a kinti életben. Az emberek egy bizonyos mértékig közel engedik magukhoz, de ezzel együtt egyfajta távolságtartást is eszközölnek felé, amit hihetetlenül nehéz leküzdeni.

Ha szeretnéd látni a Fókusz riportját vel, akkor kattints az "Elolvasom" gombra.

Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...