VV Eszter nyert
Eszter duplázott
A másodjára is kijelölt másodjára is megnyerte a Való Világ 5 át, legyőzve ezzel a félig Jordán származású Shadit. Eredmény: Eszter: 79%, : 21%

Dadi Eszter már rutinos Párbajozónak számít, legalábbis ha a VV5 villalakóit vesszük figyelembe, hiszen a mai volt a második Párbaja. A két héttel ezelőttin felett győzedelmeskedett, méghozzá tetemes fölénnyel. Akkor - pontosabban a 2. Kihívás során - sokan meglepődtek, hogy miért pont Dya lett Eszter választottja, hiszen köztük gyakorlatilag semmiféle konfliktus nem volt. A jogászhölgy ezt úgy magyarázta, hogy egy dolog a villalakók közötti konfliktus, és egy másik a villán belül érzékelt erőviszony, amelyet a Kihívás során mindenképpen figyelembe kell venni.

Ebből a szempontból más volt a mostani Párbaj. Shadi személyének kiválasztásával ugyanis nem feltétlen az erőviszonyokat vette figyelembe Eszter, hanem sokkal inkább a kettejük-, illetve Shadi más villalakókkal, különösen a lányokkal fennálló konfliktusait.

És a jogászlány ismét jól döntött.

A nézők másodszorra is bizalmat szavaztak Eszternek, és ezzel újból pozitív megerősítést nyert Eszter VV5 villabeli ténykedése.

Hogy őt idézzük: "Kidobtak a villából, visszamentem az ajtón. Ismét kidobtak, most visszatérek majd az ablakon keresztül!".
Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...