VV5 Shadi anyukája
Shadi anyukája nem tudja visszafogni érzéseit
Ahogy az Eszter - Dya párbaj előtt, úgy most is felkereste a Fókusz stábja a két ozó villalakó szüleit, és gyermekük esélyeiről, valamint pillanatnyi érzéseikről faggatták őket.

Bár a két villalakó a Karrieristák és Feltörekvők beszavazóshow-k után szinte kéz a kézben lépték át a villa ajtaját, most "esküdt ellenségekké" váltak. Az ellenségeskedésre pedig az a mozzanat tette fel a koronát, amikor Shadit hívta ki párbajra.

Gyöngyi, Shadi anyukája mélységesen fel van háborodva. Nem azért, mert Eszter Shadit hívta ki párbajra a Való Világ 5 3. Kihívásán, hanem az indokláson, amit a jogászlány fűzött a mondandójához. Shadi ugyanis még sohasem alázott meg egyetlen egy nőt sem az életében, és ehhez a VV5 villájában is tartja magát. Sőt, szerinte éppen hogy a Karrierista hölgy alázta meg a fiát azzal, hogy ország-világ előtt, élő adásban olyan állításokat fogalmazott meg róla, amik rendkívül rossz színben tüntetik fel, és még csak nem is igazak. De ha harc, hát legyen harc! Ki fognak állni mellett, és mindent megfognak tenni, hogy az Eszter - Shadi Párbaj győztese a félig Jordán származású fiú legyen.

Eszter anyukája - akárcsak múltkor - nagyon elszánt. Szerinte Eszter tökéletesen döntött, és a jogászlány helyében ő is Shadit választotta volna. Bár 3 ember is a látókörébe került a Kiválasztás előtt. azért, mert őt kívülről gyengének látja. , mert nagyon otrombán viselkedett Eszterrel szemben, ami jóval túlment azon a határon, amit még lehet tolerálni. Valamint a Feltörekvő srác, aki végül meg is kapta a zöld kendőt. Ágnes, Eszter anyukája ígéri, hogy a VV5 3. Párbajára még több rajongót fog összeverbuválni, és még csak meg sem fordul a fejében az, hogy lánya akár ki is eshet.

A Fókusz riportját az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.

Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...