VV Cristofel
A VV5 Villája előtt nyilatkozik a bent töltött nap után
nek ismét bizalmat szavaztak a nézők és a rajongók (1 nap alatt 50.000-en Cristofel visszatérése mellett), és bár csak egy napra, de visszaköltözhetett a Való Világ villájába. Cristofel a Fókuszban mesélt élményeiről, és arról, hogy hogyan fogadták a még bent lévő játékosok.

Cris  - aki már bele is kezdett a haknikörútjába - nagyon meglepődött azon, hogy mennyire másképp viselkednek vele a villalakók azután, hogy ő kiesett. Teljesen máshogy álltak hozzá, és nem feltétlenül pozitív értelemben. Akiben kellemesen csalódott az , ugyanis ő volt a 3. olyan ember ( és ) mellett, akivel hosszasan el tudott beszélgetni. A kubai csődör szerint viszont voltak olyanok is, akik kimondottak rossz néven vették, hogy ő visszatért a villába. Ezen emberek közül vitte a prímet. Sőt! Amikor sor került közte és Veronika között a randira - amit a mai este összefoglalóban meg is tekinthettek -, akkor még azok arcára is ráfagyott a mosoly, akik egyébként örültek neki, és elkezdtek irigykedni.

Nagyon örül viszont annak, hogy Veronika megbocsátotta neki a rel történő ballépését. Esküvőről még nem szeretne beszélni, mert az még messze van, de bevallja, hogy többet érez Veronika iránt, mint egyszerű vonzalom.

A vasárnapi on Eszternek drukkol, mert egy intelligens nőnek tartja, és nem lát benne semmiféle rosszindulatot. De bárki is jöjjön ki a Való Világ 5 villájából a Párbaj után, egyik lányra sem fog rámozdulni, ugyanis az ő szíve már Veronikáé.

A Cristofel villában töltött egy napja után készült interjút az "Elolvasom" gombra kattintva tekintheted meg.

Cris nyilatkozik


Címkék:


AJÁNLÓ

MEGSZÓLALOK ÉN IS, NEM VAGYOK NÉMA...